Bari

Bari
Az olasz csizma sarkának örökké pezsgő fővárosa, ahol első pillanattól kezdve megtapasztalhatjuk a valódi dél-olasz életérzést. A sikátorok és a fölöttük kiteregetett ruhák látványa, az isteni pugliai ételek íze, a zamatos paradicsom és az al dente tészta, a perzselő nap elől rejteket nyújtó keskeny utcák. Ez Bari.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el
  • Szófaágy

 

A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön, 1 sofa kanapé, amely 2 gyermek részére vagy 1 felnőtt részére pótágyazható. A szobában utazó gyerekágyat lehet elhelyezni.

/

Monopoli

Monopoli
Az egykori halászfalu a tipikus olasz kisvárosi bájjal győz meg, amelyet csak kevés hely őrzött meg. Az óváros szélén álló várfal a kikötőt veszi körül, ahol kiváló halétteremek sorakoznak melyben friss zsákmányából készült ételeket kínálnak. A barokk katedrális harangtornya magasan emelkedik a város felé. A szűk utcákban fényesen fehérre meszelt házak sorakoznak egymás mellett, ahol érdemes egy sétát tenni és merni eltévedni.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el

 

A szoba a szomszédos „Locorotondo” szobával összenyitható, így kényelmes megoldást biztosít családok részére. A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön. További pótágy, illetve utazó gyerekágy elhelyezésére nincs lehetőség.

/

Locorotondo

Locorotondo
A termékeny Itria-völgy fölött fenségesen emelkedő város kör alakban épült fel, innen ered a neve, vagyis „kerek hely”. A dombra épült városkából mesés kilátás nyílik a környékre, a Valle dei Trullira. Belvárosát még varázslatosabbá teszik a fehér házak balkonjain burjánzó színes virágok. Az erődített fallal kerített Locorotondo fehérre festett házai messziről ragyognak a napsütésben, a szőlővel szegett pugliai táj és a gyönyörű olajfaligetek lombjai felett.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el

 

A szoba a szomszédos „Monopoli” szobával összenyitható, így kényelmes megoldást biztosít családok részére. A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön. További pótágy, illetve utazó gyerekágy elhelyezésére nincs lehetőség.

/

Ostuni

Ostuni
A dombtetőre épült település a legfestőibb pugliai városok között van, aminek tetején a látványos Santa Maria templom helyezkedik el a 15. századból. A napfényben fürdő csillogóan fehér város, felejthetetlen látványt nyújt a homoksárga templomával, amit a naplemente színei aranysárgára festenek. Az olívaligetek zölden hullámzó lombjai felett messze tekintve egészen a türkiz színű Adriai-tengerig ellátunk. A csábítóan fehérre meszelt épületek és a macskaköves utcák mesehelyet teremtenek a városban.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el

 

A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön. További pótágy, illetve utazó gyerekágy elhelyezésére nincs lehetőség.

/

Apartman

Alberobello és Polignano-a-Mare szobáink egyben apartmanként is foglalhatóak.

A szobákban található 1-1 franciaágy (180cm), amelyek nem választhatók külön. A szobákban utazó gyerekágyak elhelyezhetők.
Az Alberobello szobában található 1 sofa kanapé, amely 2 gyermek részére vagy 1 felnőtt részére pótágyazható. Az apartmanban található sofa is pótágyazható.

Felszereltség

  • Kábeles (LAN) és vezeték nélküli (WIFI) internet
  • Légkondicionálás
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Szófaágy
  • Vízforraló
  • Kenyérpirító
  • Teakonyha
  • Mikrohullámú sütő
  • Hűtő
  • Kerámia főzőlap
  • Páraelszívó
  • Mosogatótálca
  • Konyhai edények
  • A szobák lifttel érhetőek el
/

Polignano-a-Mare

Polignano-a-Mare
Az Adria partvidékén a szikla tetejére épült tündéri kisváros nagyon hangulatos, ahol a keskeny utcák gyakran egy tenger fölött hirtelen véget érő teraszban végződnek. Itt található a világhírű Grotta Palazzese étterem és a Red Bull is itt rendezi a sziklaugró világbajnokságot.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el

 

A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön. A szobában utazó gyerekágyat lehet elhelyezni.

/

Alberobello

Alberobello
Puglia egyik leghíresebb települése ez a varázslatos és mesebeli hely, ami a kis fehér tornyos házikóiról a trullókról, és dimbes-dombos macskaköves utcácskáiról híres. Ezek a négyszög vagy kör alapú csúcsos építmények egyedül itt találhatóak meg a világon, melyet az Unesco 1996-ban vett fel a listájára.

Felszereltség

  • Pipereholmi
  • Törölközők
  • Hajszárító
  • Saját fürdőszoba zuhanyozóval, wc-vel
  • Ruhásszekrény
  • Kábeles (LAN) internet szolgáltatás és vezeték nélküli (WIFI) a szobában
  • Kézfertőtlenítő
  • Légkondicionálás
  • Széf
  • Vízforraló
  • Íróasztal
  • Smart TV
  • Bőröndtartó
  • Konnektor az ágy közelében
  • Éjjeli lámpa állítható fénnyel
  • A szoba lifttel érhető el
  • Szófaágy

 

A szobában található 1 franciaágy (180cm), ami nem választható külön, 1 sofa kanapé, amely 2 gyermek részére vagy 1 felnőtt részére pótágyazható. A szobában utazó gyerekágyat lehet elhelyezni.

/